Az az igazság, hogy a Nyerhetsz! című könyv hozzám
különösen közel áll, ezért nem is tudok róla semmi rosszat írni. Lehet, hogy elfogultnak tűnök, számomra ez a könyv mégis egy mindenkori menedék, egy
mentsvár, bármi is történjék az életemben. Szó volt már többször róla, önfejlesztő
könyveket úgy érdemes olvasni, hogy az ember kiválaszt néhányat (ha úgy adódik
egyet) és bizonyos időközönként (akár minden nap) előveszi és olvas belőle.
Elolvassa a kedvenc részeit újra, vagy elejétől az egészet, ahogy tetszik. A
lényeg, hogy alaposan átitatja a könyv tartalmával az elméjét, mert hasznosnak tartja.
Napokról, hetekről, hónapokról, évekről van itt szó. Egyáltalán nem nehéz ezt
megtenni, hiszen egy ilyen könyvet az ember szívesen a kezébe vesz és szívesen
mélyed el benne. Egyáltalán nem tűnik kötelező „feladatnak”, inkább egy
energiabombával lehet összehasonlítani. Nekem a Nyerhetsz! című könyv tipikusan
ilyen. Nem különösebben rossz minőségben van kiadva, lapjai mégis kihullottak a
gyakori olvasástól, aláhúzásokkal, kiemelésekkel van tarkítva az én könyvem. Gyakran elkezdek olvasni egy mondatot és már tudom mi lesz a
folytatás, mégsem érzem unalmasnak. Szeretem azért is, mert elég rövid, néhány
óra alatt kiolvasható.
Az írója Helene Hadsell, aki számomra az évek során
egy pót nagyivá nőtte ki magát, „akit” bármikor levehetek a polcról, mesél
nekem, erőt ad számomra és eszembe juttatja, hogy soha, semmilyen kitűzött
célom elérését nem szabad feladnom, ha valójában fontos nekem. Szóval Helene
Hadsell arról volt híres –már elhunyt-, hogy a legtöbb nyereményjátékot amire
benevezett, azt bizony ő nyerte meg. Ennek történetét és technikáját meséli el a
könyvben. Néhány dolog azok közül, amikre nyereményjátékok során szert tett:
- csónakmotor
- televíziók
- pénznyeremények
- ház
- autó
- utazások
- óra
- elektromos palacsintasütő
- mosó- és szárítógép
- gáztűzhely
- stb.
Módszerének titkát természetesen átadta családjának
is, akik szintén szép eredményeket értek el.
A legjobb az egészen az, hogy ezt a technikát nem
csak anyagi célok elérésére lehet használni, hanem (mint azt Helene a könyv
elején kifejti) szinte bármire: kapcsolatokra, szerelemre, munkára, sportra,
egészségre. A lehetőségek szinte határtalanok, a legszélsőségesebb példát még
csak meg sem említeném, nyílván a legtöbben nem hinnék el, olyannyira túlmutat
a józan ész határain. Ezeket a technikákat agykontrollosok jobban fogják tudni
működtetni, egy részét a tanfolyamon el is sajátították, azonban bárki sikerrel
alkalmazhatja. Még egy fontos momentum: a technika valóban működik, többször
nyertem már vele én is, olyan nyereményjátékokon, amiken egyébként nem is indultam
volna. Ha ez nem lenne elég: családomban is van olyan, aki elolvasta a könyvet,
és nagy nyereményjátékos lett belőle, (nagyobb, mint én) azóta elég sok mindent
meg is nyert már. Például: masszírozó gépet, több százezer forintos
pénznyereményt, DVD-t, ajándékcsomagot, stb. Tehát a lényeg: nem a levegőbe írok
amikor a könyvet dicsérem, mert kipróbáltuk a módszert és tanúsíthatom, az a
gyakorlatban is bevált, működik.
A könyv barátságos hangon szólítja meg az olvasót,
egész hangvételére kellemes humor és jókedv jellemző. Tényleg olyan, mintha az író foteljában
ülne egy kandalló mellett, mi pedig közvetlenül tőle hallanánk a történeteket,
tanácsokat. A mű alapvehető hozzáállása az élethez optimista, nagyon is
életigenlő és energikus. A könyv két
része közül az elsőben a szerző elmeséli, hogyan kezdett el nyereményjátékokra
nevezni és hogy hogyan nyerte meg a forrón vágyott nyereményeket. Igazából a
mai napig nem értem, hogy miért két részből áll a könyv, hiszen a második rész
is nyereményeiről szól és arról, hogyan nyerte meg ezeket. Igaz ami igaz, ez a
rész nyolc évvel később íródott (talán ez indokolja leginkább a két nagy
egységre bontást) és ezen kívül részletesebben leírja, hogyan érdemes pályázni
pontosan, hogyan deríthetjük magunkat jobb kedvre és elmesél pár történetet,
ami tanítványaival, hasonló motivációjú emberekkel történt meg. Félreértés ne essék,
mind a két rész egy könyvben van benne.
Nem véletlenül szokta mondani Domján László erre a
könyvre, hogy agykontrollosoknak „kötelező” olvasmány, hiszen a programozás
módja pontosan és jól érthetően le van írva benne. Természetesen mások is
sikerrel alkalmazhatják a könyvben írtakat, alfában alkalmazva azonban a
vizualizációs technikák hatásosabbnak bizonyulnak.
Egy kevés idézet a könyvből:
- "Nincs kudarc, csak késlekedő siker."
- "A gondolatok dolgok."
- "Bármit, amit az elme képes kigondolni és elhinni, azt meg is tudja valósítani."
- "Amit az életben elérünk, azt gondolataink határozzák meg."
- "Az életed megváltoztatásához a gondolkodásodon kell változtatnod."
Kellemes olvasást és hasznos tanulást mindenkinek!
Kedves Honlapszerkesztő!
VálaszTörlésNagyon tetszett a bejegyzés! Helene Hadsell tényleg egy értékes kulcsot adott mindőnknek ezzel a könyvvel! További jó munkát a bloghoz.
RRT